100 éves az inzulin!
Idén 100 éves az inzulin!
Az inzulin felfedezése a modernkori orvostudomány egyik legnagyobb vívmánya, hiszen a cukorbetegség mindkét fő típusában is életmentő lehet. Az egyébként régebben nem inzulinfüggőnek nevezett 2-es típusú cukorbetegségben azért, mert egy bizonyos stádiumban már szükségessé válhat inzulin adása, 1-es típusú cukorbetegségben pedig azért, mert ott teljesen megszűnik az inzulintermelés és a beteg folyamatosan annak pótlására szorul. Az inzulin szerepének és termelődésének felismerése meglehetősen fordulatos történet.
Az egyik a sok érdekesség közül, hogy 1869-ben Paul Langerhans egészen fiatalon, szigorlóként a szakdolgozatában írta le először a hasnyálmirigyben a később róla elnevezett szigeteket a berlini pathológiai intézetben, amelyeknek a funkcióját még nem ismerte. Joseph von Mering és Oscar Minkowski Strasbourgban végzett kísérleteik alapján 1889-ben dokumentálták először a világon, hogy azok a kutyák, akiknek eltávolítják a hasnyálmirigyét, sokat isznak és vizelnek. Ezzel először tettek olyan megfigyelést, mely szerint ez a tünet, ami a magas vércukor miatt alakul ki, összefügg a hasnyálmiriggyel.
A hasnyálmirigy cukorcsökkentő szerepével kapcsolatban szintén fiatalok és akkor még nem tapasztalt tudósok végezték az úttörő megfigyeléseket. Frederick Banting fiatal ortopédsebész és Charles Best orvostanhallgató 1920-ban kezdett a laboratóriumi munkához Torontoban John Richard MacLeod professzor tanszékén. 1921. július 30-án írták le először, hogy a hasnyálmirigy kivonat a hasnyálmirigy irtott kutyák vércukrát csökkenti.
1921. december 30-án Banting és Best megtartotta első előadását a témában. 1921 volt tehát a meghatározó év a történetben és ezért tekintjük ezt a dátumot az inzulin születésnapjának. James Collip biokémikusnak is fontos szerepe volt a torontoi laborban, mert ő tisztította a kivonatot olyan mértékben, hogy embernek beadható legyen.
Az inzulint 1922. januárban alkalmazták először emberen egy 4 éves cukorbeteg kisfiún Torontoban. A magyar orvostudomány már akkor is időben követte a nemzetközi színvonalat, hiszen nem sokkal később, 1923-ban sor került az első hazai inzulinkezelésre Korányi Sándor professzor irányításával Budapesten, a ma is klinikaként használt épületben a Ludovika mellett. Az, hogy a kortársak is időben felismerték a felfedezés fontosságát, kiderül abból, hogy már 1923-ban Nobel díjat adományoztak Banting-nek és MacLeod-nak, amelyet Banting Best-tel, MacLeod pedig Collip-pal osztott meg. A felfedezők nagylelkűségét és emberi nagyságát mutatja a tény, hogy eltekintettek a szabadalmi jogoktól és ezért világszerte gyorsan elkezdődhetett az életmentő gyógyszer termelése.
Dr. Várkonyi Tamás
egyetemi tanár